Interjút adott péntek reggel a Kossuth Rádiónak Orbán Viktor, a miniszterelnök elsősorban a koronavírus-járvány negyedik hullámáról beszélt. Szerinte az oltatlanok életveszélyben vannak, de a kormány a meggyőzésük érdekében megtette, amit tudott. Orbán most már nem az "egyetlen", hanem a "legfontosabb" védekezési eszköznek nevezte az oltást, és jelezte: "ha gyorsabban terjed a vírus, akkor majd reagálnunk kell ismét." Az államilag kötelezővé tett oltás lehetőségét azonban most is elutasította.
Megkezdték a tárgyalásokat egy komoly nagy koreai egyetemi kampusz létrehozásáról Budapesten - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a magyar fővárosban tartott rendezvényen.
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke szerdán videokonferencia keretében tárgyalást folytatott Matteo Salvinivel, az olasz Liga párt vezetőjével és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel, a Jog és Igazságosság (PiS) párt alelnökével egy új európai politikai csoport létrehozásáról - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Szerbia tárgyalásokat folytat arról, hogy 5, 10, vagy akár 12%-nyi tulajdonrészt szerezzen a paksi atomerőműben – jelentette ki Aleksandar Vucic szerb elnök a glasgowi klímacsúcs keretében. Azt is elismerte, hogy Magyarország segítségét kérték a hétfői balkáni gázvezeték-törésből adódó gázprobléma enyhítésére, ahogy azt tegnap megírtuk.
Orbán Viktor magyar–orosz űrmissziós projektekben való együttműködés kialakításáról szóló megállapodás létrehozásával bízta meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert – írja a Magyar Közlöny.
Előállhat az a helyzet, hogy Magyarország is befagyasztja az üzemanyagárakat - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Parlamentben egy kérdésre válaszolva.
Célkeresztet rajzoltak Janez Jansa szlovén miniszterelnök és családtagjai arcára. A kormányfő mellett egy másik fontos politikus is fenyegetést kapott.
A szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés ismét Le Pent indítja Emmanuel Macron ellen, a bevándorlásellenes francia politikus pedig hamarosan Magyarországra látogat, hogy találkozzon a miniszterelnökkel.
Az energiaválság rövid távú negatív hatásainak kezelésére azokhoz az intézkedésekhez nyúljanak a tagállamok, amelyeket a minap közzétett az Európai Bizottság, magyarul egyhangúan eldöntötték az uniós állam- és kormányfők, hogy mindenki egyedül oldja meg otthon a bajokat az étlapról választható lépések segítségével – gyakorlatilag erről szól a csütörtökön kezdődött EU-csúcs első napjának zárónyilatkozata energiás ügyekben. Különösen beszédes, hogy Angela Merkel leköszönő német kancellár arra figyelmeztetett: ne keverjék össze az állam- és kormányfők az energiaválság témáját a nyáron megjelent „Irány az 55%! nevű klímavédelmi csomaggal, mert ez két külön téma és a csomagnak alig van hatása az energiaárakra. Az is beszédes, hogy míg a tegnapi EU-csúcs előtt ezt a csomagot erősen bírálta Orbán Viktor kormányfő és a teljes újragondolását szorgalmazta, sőt a vétót is belengette azért, hogy az ETS rendszer közlekedésre és ingatlanokra kiterjesztését megakadályozza, addig a csúcstalálkozó termében csak egy hatáselemzés elkészítését szorgalmazta a Politico információi szerint. Az is lényeges persze, hogy végül a zárónyilatkozatba nem került bele az ETS-rendszer kiterjesztésének témája, sőt maga az "Irány az 55%!" csomagra utalás sem, és a hathatós V4-összefogás mellett a cseh kormányfő érte el azt, hogy végül ki kell vizsgálni a karbonkvóta-kereskedelem terén az ügyletkötési gyakorlatot. Jövő kedden az energiaügyekért felelős miniszterek tovább tárgyalnak a lehetséges lépésekről.
Megöli az európai középosztályt, amit az Európai Bizottság és annak alelnöke, Frans Timmermans zöld megállapodásért felelős biztos a Fit for 55 nevű új klímacsomagjával csinál - jelentette ki az energiárak emelkedésével kapcsolatban Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön, az európai uniós tagállamok vezetőinek kétnapos brüsszeli csúcstalálkozójára érkezve.
A szerda esti közlönyben jelent meg a 2021. év őszén tartott egyes rendezvényekre vonatkozó eltérő szabályokról szóló rendelet, mely kimondja, hogy a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedéseket nem kell alkalmazni az október 23-i ünnepek és a Mindenszentek, valamint a halottak napja alkalmával.
A magyarok és szerbek egy új jövő építésébe kezdtek és ennek a jövőnek a magyarok és szerbek együtt lesznek a nyertesei - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a szerbiai Horgoson, a Szeged-Szabadka vasútvonal felújításindító ünnepségén. A miniszterelnök közölte: Szerbia évek óta készen áll a csatlakozásra, a kérdés lassan az, hogy akar-e még csatlakozni vagy lesz-e mihez csatlakoznia
240 millió fertőzöttet, 4,9 millió halálos áldozatot regisztráltak a koronavírus-járvány kezdete óta globálisan. Magyarországon is szép csendben szigorításba kezdtek. Orbán Viktor miniszterelnök felvette a harmadik oltást. Koronavírus híreink percről percre.
Már 1000 fölé került a napi új koronavírusos megbetegedések száma, ami azt jelzi, hogy a 4. hullám emelkedő trendben van Magyarországon. A kormány azt hangsúlyozza, hogy csak az oltás a megoldás, azonban néhány, óvatos intézkedést már foganatosítottak. Orbán Viktor miniszterelnök mondanivalójában is finom hangsúlyeltolódás körvonalazódik a maszkviselés kapcsán.
Klaus Iohannis román államfő köszönetet mondott pénteken Orbán Viktornak, amiért Magyarország segíti Romániát a koronavírus-járvány okozta nehéz helyzetben.
Egy bizonyos szakaszig már eljutott a magyar vakcina fejlesztése, jól haladunk ebben a folyamatban - mondta Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádiónak adott élő interjúban.
Egyre fontosabbá válik a kínai-magyar együttműködés - hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök abban a videóüzenetben, amellyel a Kantonban rendezett Kínai Import-Export Vásár megnyitó ünnepségének résztvevőit köszöntette csütörtökön a Miniszterelnöki Sajtóiroda közlése szerint.
Egyre több vezető európai politikus támogatja az egységes, Európai Uniós hadsereg létrehozását, melynek oka egyrészt a biztonsági kihívások komplexitásának növekedése, másrészt pedig az, hogy sokan úgy vélik, nem támaszkodhat már az öreg kontinens kellően Amerika segítségére. Egy ilyen együttműködést igencsak komplikált feladat lenne létrehozni és az sem biztos, hogy sikerrel járna, hiszen a kulturális, nyelvi és politikai különbségek mellett az európai haderők eszközparkja és felszerelése is elképesztően sokszínű, ami a hadászatban kifejezetten hátrányos tényező. A kihívások ellenére már több kezdeményezés elindult közös európai dandárok létrehozására, illetve a nagy hadiipari cégek is igyekeznek szorosabbra fűzni együttműködésüket.